Linux az oktatásban II. ( 2003.
október 9-10 )
Meghívó!
Sok szeretettel
köszöntjük az immár második alkalommal
megrendezésre kerülő rendezvényünk
oldalán! Ha az első alkalommal elégedett volt, akkor most
reméljük, hogy még inkább hasznosnak fogja
érezni a mostani találkozást! Akkor is szeretettel
várjuk, ha az első rendezvényünkre nem tudott
eljönni, ez nem jelent problémát a mostani
előadásokba való bekapcsolódáshoz!
Miért is? Az első alkalommal még inkább csak az
ismerkedésen volt a hangsúly, nem tárgyaltuk
különösen nagy megértést
kívánó mélységben az adott
témákat. Ugyanakkor a mostani alkalommal, azoknál
az előadásoknál, amik az előző konferencia
folytatásai, az előadások első 3-5 percében egy
rövid ismétlést tartunk, hogy könnyen
bekapcsolódhassanak az adott téma
tárgyalásába. Az előadások melletti fokozat
megjelölések pedig nem azt jelzik, hogy milyen
felkészültségű hallgatóságot
igényel, hanem azt, hogy milyen mélységben megy
bele az adott témában az előadó. Így
bátran hívhatjukmeg mindazokat, akik már voltak
és azokat is akik még nem, hogy töltsék
velünk ezt a két napot, mindannyiunk
örömére! Várjuk sok szeretettel!
Üdvözlettel az előadók
és a szervezők!
Részletes
program
Fontos Információk (jelentkezés
módja, szállás, étkezés, stb.)
FRISS HÍREK !!!
*
Jelentkezési lap (PDF formátum) *
Acrobat Reader letölthető itt
vagy a www.adobe.com címről